Krausz Margit festőművész

Önéletrajz

A képhez tartozó alt jellemző üres; image001.png a fájlnév

1956. április 26-án születtem Budapesten. Gyermekkorom óta vonzódtam ösztönösen a művészetekhez, a kreatív, kétkezi dolgokhoz. A középiskolát a budai József Attila Gimnázium rajz tagozatán végeztem, majd az egri Tanárképző Főiskolán 1979-ben biológia-rajz szakos tanári diplomát szereztem. Ott a rajz tagozaton Nagy Ernő osztályába jártam, de akkoriban Blaskó János, Seres János művésztanárok is figyelemmel kísértek bennünket. A főiskola befejezése óta folyamatosan tanítottam 40 éven át, az alkotói munkámat ezzel egy időben végeztem . (Tanítványaim eredményesen szerepeltek rajzversenyeken, pályázatokon.)
A grafikai, festészeti tevékenység mellett a tűzzománc készítést, a mintázást is kipróbáltam. Készítettem illusztrációkat, embléma terveket .
Az akvarell festés áll hozzám a legközelebb, bár annak nem a hagyományos módját használom, egy-egy képhez többször visszatérve alkotok, átlépve a tradicionális határokat. Számomra a festés, folyamatossága ellenére, állapot, meditációs helyzet. A statikus és dinamikus helyzetek , élmények, érzések és gondolatok átírva a képi elemekre, munkáimon egy sajátos dimenzióban jelennek meg. Ez úgy gondolom hidat képez köztem és a szemlélő között. A festményeim a külvilágból elindulva egy belső utazásra hívják a szemlélőt. A világ ezernyi csodája- emberek, fák, kövek, növények, épületek inspirálnak. De a képek már nem a naturát, a hétköznapi látványt mutatják, hiszen egyszerre több mindent érzékelünk, csak az ész…a tudat az válogat, rendszerez. A tudatalattink egységesebbet összetettebbet érzékel. A képek vallomások, , érzelmi és gondolati kitárulkozások. A szemlélő velem indul miközben a képeket nézi, de remélem mindenki megleli bennük a maga üzenetét .

Éveken keresztül nyaranta alkotótáborokban igyekeztem a továbbfejlődéshez újabb erőket meríteni, tanulni. A régmúlt kulturális értékeinek tisztelete szeretete mellett igyekszem a jelen művészetére is figyelni.

Tagja vagyok a Magyar Rajztanárok Egyesületének /MROE/ és 2002 óta a Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesületének /KKIE/

Évek óta élek a lehetőséggel, hogy munkáimat megmutassam. 1990-től az első önálló bemutatkozásomtól számítható az alkotói munkásságom, ami folyamatosan fejlődött .

 
 

Egyéni kiállításaiból

1990 Budapesti Műszaki Egyetem
1993 Kastély Szálló – Seregélyes
1990, 1996, 2002, 2005, 2019 FSZEK Artotéka- Budapest
1998 Griff Galéria – Budapest
1999, 2003, 2005 ,2008, 2018 Kőbányai Szabadidő Központ – Budapest
2006 Ferencváros- Dési Huber István Művelődési ház
2007. Pataky Galéria – Budapest
2008.Törekvés Művelődési Központ – Budapest
2009. Párizsi Mignon Cukrászda- Budapest
2009. Vác Madách Gimnázium
2010. Zsebők Galéria- Budapest
2011. Széchéyi István Általános Iskola és Gimnázium Budapest
2011. Csokonai Művelődési Központ- Budapest
2011. Balatonkenese Könyvtár és Református Gyülekezeti Terem
2012. Kandó Téri Általános Iskola Budapest
2012. Kortárs Galéria- Nyírő Gyula Kórház- Budapest
2013. Napvilág Könyves Galéria Politika Történeti Intézet
2013. Tusnádfürdő Szent Kristóf Panzió
2013. Benczúr Ház Budapest
2013.Zilah Kávéház Budapest
2015. Mercur Musem Hotel Galériája Budapest
2016. Újhegyi Közösségi Ház Budapest
2016. Kondor Béla Közösségi Ház Budapest.
2019. Kőbányai Szent László Plébánia
 
 

Csoportos kiállítások

Főiskolásként Eger és Tiszafüred
1980 Mednyánszky Kör Kiállítása – Pestlőrinc
1994 Dózsa Művelődési Ház – Rákoshegy
1997 Bálint Zsidó Közösségi Ház – Budapest
1998-ban a budapesti Hilton Szálló gótikus kerengője
Fővárosi Rajztanárok kiállításai több éven át- Budapest
Folyamatos részvétel a KKIE kiállításain- Józsefvárosi Pincegaléria,Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Mag Galéria, Veresegyháza, Újpest Galéria, Sirok, Párkány, Nyitra , Debrecen , Mosonmagyaróvár , Eger, Pécs és kétévente Pataky Galéria – (ma már Kőrősi Galéria) Kőbánya, Vinkovci /Horvátország/. Wolverhampton/ Anglia/,
Pestszentlőrinc-Pestszentimre művészeivel Kőszeg Jurisics vár, Kondor Béla Közösségi Ház Budapest XVIII.ker., PIK, Városháza Galéria Pestlőrinc
 
 

Kapcsolat a művésszel

 
 

krauszmausz@gmail.com

Mítosz
A képhez tartozó alt jellemző üres; mitosz.jpg a fájlnév

 
 

Krausz Margit honlapja  www.krauszmargit.eoldal.hu

 
 

Krausz Margit alkotásaiból

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.